A civilizációk hajnala óta igénye az emberiségnek, hogy „maradandót” alkossanak, eseményeket oly módon rögzítsenek, amelyek hitelt érdemlő módon alátámasztják, hogy akkor és ott, azok a felek között pontosan annyi történt, amennyit rögzítettek.

Napjainkban a hatályos magyar jog meghatározott esetekben szintén kiemelt jelentőséget tulajdonít egyes polgári jogi jognyilatkozatok alaki (írásbeli) formai követelményeinek. Egy polgári jogi jognyilatkozat szóban, írásban vagy ráutaló magatartással is tehető. Az „írásbeliség” a jognyilatkozat bizonyíthatóságát meghaladó, érvényességi kellék, amit a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) több esetben nevesít a kötbér, jogvesztés, tulajdonjog fenntartás vagy kezesség esetében, bizonyos szerződések szintén csak írásbeli formában köthetők meg érvényesen (például ingatlan adásvétel, elővásárlás, vételi jog, bizalmi vagyonkezelési szerződés, haszonbérleti szerződés, etc.). Továbbá számos olyan eset is előfordul, ahol az írásbeliség követelménye ágazati vagy más alacsonyabb szintű jogszabályból következik (például, pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződések (Hpt. 279. § (1) bek.). Ha a Ptk. szerződés létrejöttét írásbeli alakhoz köti, úgy a szerződés megkötésére az ajánlatot és az elfogadó nyilatkozatot is írásban kell megtenni. Amennyiben egy jognyilatkozat az írásbeliségi formai követelményét megsérti, akkor az jellemzően nem lesz alkalmas a célzott joghatások kiváltására, azaz főszabály szerint alaki érvénytelenséget eredményez az írásbeliség figyelmen kívül hagyása vagy nem megfelelő alkalmazása (vö. ezzel ellentétesen rendelkezik a Hpt. 279. § (2) bekezdése).

A technológia jelen fejlődése mellett a különböző vállalati és központi, illetve az önkormányzati állami folyamatok digitalizációja során ezért működési és jogi kockázatot jelent, hogy a szervezet jogügyletei papírmentes megoldások nélkül is eleget tegyenek a jogszabályi formai követelményeknek. A digitalizációs megoldások alkalmazásában élen járó szervezetek már évekkel ezelőtt túlléptek a klasszikus „saját kézi aláírási” megoldásokon, és az elektronikus jognyilatkozatok alkalmazásának irányába fejlesztették működésüket. Lényeges kérdés, hogy egy szervezet a gyakorlata során milyen információtechnológiai megoldásokat alkalmazzon, ha a papaírmentes működés és a digitalizáció korában is eleget kíván tenni az írásbeliség előírását jelentő olyan követelményeknek, amelyet akár a Ptk., akár más különös, ágazati jogszabályok írnak elő.

1. „Írásbeliség” a Ptk. hatálya alatt
A Ptk. 6:7. § (1) bekezdése értelmében, ha a jognyilatkozatot írásban kell megtenni, az akkor érvényes, ha legalább a lényeges tartalmát írásba foglalták. Egy jognyilatkozat Ptk. 6:7. § (2) bekezdése értelmében akkor minősül írásba foglaltnak, ha jognyilatkozatát a nyilatkozó fél aláírta.
A Ptk. szerinti „írásbeliség” kizárólag alaki követelményként jelenik meg, perjogi szempontból bizonyítási vélelem nem fűződik hozzá (vö. a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 326. § – Egyszerű magánokirat). Bizonyító erőt az írásbeli formához – további feltételek mellett – az egyes ágazati jogszabályok, illetve a Pp. rendel (vö. Pp. 325. § – Teljes bizonyító erejű magánokirat).

2. Elektronikus jognyilatkozatok „írásbelisége” a magyar jogban
A Ptk. 6:7. § (3) bekezdése az „írásbeliségi forma” tekintetében azzal a feltétellel tesz egyenlőséget a „saját kézi aláírási” megoldások és az egyéb, elektronikus formájú jognyilatkozatok között, ha az ilyen nyilatkozat közlésére
(i) a jognyilatkozatban foglalt tartalom változatlan visszaidézésére,
(ii) a nyilatkozattevő személyének és
(iii) a nyilatkozat megtétele időpontjának azonosítására alkalmas formában kerül sor.

A Ptk. 6:7. § (3) bekezdése tehát a nyilatkozat „valódiságát” és „hamisítatlanságát” követeli meg, melyet mind nyilatkozó személye, a nyilatkozat tartalma, mind pedig a nyilatkozat időpontja vonatkozásában teljesíteni szükséges. A Ptk. szabályozása tehát technológia semleges; ezen feltételeket azonban mégis korlátozott körű technológiai megoldásra épülő szolgáltatásokkal lehet csak teljesíteni.

Az elektronikus aláírás informatikai műszaki definíciója szerint az elektronikus aláírás, mint technikai megoldás elsősorban az aláíró részéről letagadhatatlanságot, sértetlenséget és hitelességet biztosít. Az informatikában kialakított módszerek közül, technológiai szempontból azonban jelenleg az aszimmetrikus publikus-privát kulcspár (Public-Key Infrastructure – PKI) technológiára épülő elektronikus aláírás, vagy kiegészítő garanciális elemekkel ellátott szimmetrikus biometrikus aláírásra épülő elektronikus aláírás képes teljesíteni a Ptk. 6:7. § (3) bekezdésében írt követelményeket. Az európai uniós jogalkotás a Digital Egységes Piac kialakításának részeként egységes, a belső piacon történő elektronikus tranzakciókhoz kapcsolódó elektronikus azonosításról és bizalmi szolgáltatásokról, valamint az 1999/93/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 910/2014/EU Rendeletben („eIDAS rendelet”) szabályozott elektronikus aláírások a hozzá tartozó azonosítási eljárásokkal és szolgáltatásokkal kapcsolatos szabályozást alkotott meg. Ezzel kapcsolatosan az eIDAS rendelet különbséget tesz „egyszerű elektronikus aláírás”, „fokozott biztonságú elektronikus aláírás”, illetve „minősített elektronikus aláírás”, valamint a jogi személyek által használható „elektronikus bélyegzők” között.

Az eIDAS rendelet 3. cikk 10. pontja szerint elektronikus aláírás az olyan elektronikus adat, amelyet más elektronikus adatokhoz csatolnak, illetve logikailag hozzárendelnek, és amelyet az aláíró aláírásra használ. A „fokozott biztonságú elektronikus aláírás” (eIDAS rendelet 3. cikk 11. pontja) ezzel szemben további többlet garanciákat tartalmaz, mivel az olyan elektronikus aláírás, amely megfelel az eIDAS rendelet 26. cikkében meghatározott követelményeknek, így a) kizárólag az aláíróhoz köthető, b) alkalmas az aláíró azonosítására, c) olyan elektronikus aláírás létrehozásához használt adatok felhasználásával hozzák létre, amelyeket az aláíró nagy megbízhatósággal kizárólag saját maga használhat, d) olyan módon kapcsolódik azokhoz az adatokhoz, amelyeket aláírtak vele, hogy az adatok minden későbbi változása nyomon követhető. Az eIDAS rendelet 3. cikk 12. pontja szerint ezen túlmenően a „minősített elektronikus aláírás” az olyan, fokozott biztonságú elektronikus aláírás, amelyet minősített elektronikus aláírást létrehozó eszközzel állítottak elő (MALE), és amely elektronikus aláírás minősített tanúsítványán alapul. Ilyen minősített tanúsítványt kizárólag nyilvántartásba vett bizalmi szolgáltatók bocsáthatnak ki.

Az eIDAS rendelet 25. cikk (2) bekezdése értelmében a minősített elektronikus aláírás a saját kezű aláírással azonos joghatású. Az eIDAS rendelet 2016. július 1-jével vált alkalmazandóvá. 2016. július 1. napját megelőzően Magyarországon az elektronikus aláírásról szóló törvény (Eat.) 4. § (1) bekezdése mondta ki azt, hogy a fokozott biztonságú elektronikus aláírás eleget tesz az írásbeliség követelményének. Az Eat.-ot az E-ügyintézési tv. 2016. július 1-jével hatályon kívül helyezte. Ezt azt jelenti, hogy 2016. július 1. napja óta a fokozott biztonságú elektronikus aláírásról általánosan nem mondja ki jogszabály kifejezett módon, hogy annak alkalmazása eleget tesz az írásbeliség követelményének.

3. A hazai joggyakorlat
A Ptk. 6:7. § (3) bekezdése szerinti írásbeliségi feltételek szigorú szabályozása kétségessé teszi az olyan üzleti életben szokásosan alkalmazott maradandó eszközzel megadott nyilatkozati formák jogi értékelését, mint az e-mail, SMS, chat vagy éppen PDF-be szkennelt és aláírt dokumentumok. Az Új Ptk. Tanácsadó Testület a Ptk. 6:7 § (3) bekezdésének az alkalmazásáról szintén állásfoglalást bocsátott ki és értékelése szerint a bíróságnak minden esetben egyedileg szükséges megvizsgálnia és megállapítania, hogy az adott közlési forma az adott körülmények között megfelelt-e a „valódiság” és „hamisítatlanság” feltételeinek, mivel ennek a követelménynek elvileg bármilyen fizikai formában megjelenített közlési forma megfelelhet. Ez az állásfoglalás összhangban van az eIDAS rendelet 25. cikk (1) bekezdésével, ami az elektronikus aláírások joghatását szabályozza. Eszerint az elektronikus aláírás joghatása és bírósági eljárásokban bizonyítékként való elfogadhatósága nem tagadható meg kizárólag amiatt, hogy az elektronikus formátumú, illetve nem felel meg a minősített elektronikus aláírásra vonatkozó követelményeknek. A magyar bírói gyakorlat mindazonáltal nem az Új Ptk. Tanácsadó Testület és az eIDAS rendelet „eseti mérlegelést” előtérbe helyező véleményét látszik követni, hanem a Tanácsadó Testület kisebbségi véleményét, ami elsősorban a szigorú formalizmust helyezi előtérbe az elektronikus jognyilatkozatok formai követelményeinek megítélésével kapcsolatosan.

Az elektronikus írásbeliségi követelmény értelmezésével kapcsolatosan a sajtóhelyreigazítási perek bírói joggyakorlata tűnik „vivid”-nek, itt ugyanis garanciális jelentősége van annak, hogy egy sajtószervhez címzett ilyen kérelem valóban egy azonosítható jogosulttól származzon. Ezen ügyekben a jogvita jellemzően abból ered, hogy a jogszabály rövid, harminc napos határidőt szab a kérelem megérkezésére és az elektronikus kérelem előbb, míg az írásbeli kérelem csak az adott határidőn túl érkezik be. A BDT2018. 3931. számú ügy tényállása szerint a felperes előzetes helyreigazítási kérelme olyan módon került megküldésre e-mailben az alperesek részére, hogy a felperesi jogi képviselő a helyreigazítási kérelmet tartalmazó iratot tollal aláírta, bélyegzőlenyomatával ellátta, ezt az aláírt, lepecsételt dokumentumot pedig beszkennelte és csatolta az e-mailhez. Az e-mail azt tartalmazza, hogy a felperesi jogi képviselő ahhoz mellékelten küldi meg a helyreigazítási kérelmet, illetve az ügyre vonatkozó ügyvédi meghatalmazást. Maga az e-mail fokozott biztonságú elektronikus aláírással nem volt ellátva. A Fővárosi Ítélőtábla megerősítette, hogy az ilyen kérelem nem felel meg az írásbeliség követelményének, ezért az joghatás kiváltására nem volt alkalmas. A bíróság szerint elektronikus jognyilatkozat esetén kizárólag a fokozott biztonságú aláírással ellátott jognyilatkozat teljesíti az írásbeliség követelményét.

A polgári bíróságoktól eltérő gyakorlatot követnek a munkaügyi bíróságok. A Munka Törvénykönyve (Mt.) 22. § (2) bekezdés a) pontja értelmében írásbelinek kell tekinteni a jognyilatkozatot, ha annak közlése a jognyilatkozatban foglalt információ változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevő személyének és a jognyilatkozat megtétele időpontjának azonosítására alkalmas elektronikus dokumentumban (a továbbiakban: elektronikus dokumentum) kerül sor. Az Mt. mindazonáltal nem vette át a Ptk. 6:7. § (2) bekezdését, mely szerint a jognyilatkozat akkor minősül írásba foglaltnak, ha jognyilatkozatát a nyilatkozó fél aláírta. A Kúria joggyakorlat elemző csoportja ebből azt a következtetést vonta le, hogy az eredeti aláírás hiánya miatt nem vitatható a jognyilatkozat érvényessége, ha az nyilvánvalóan a munkáltatótól származott és a valódiságot a munkavállaló nem vitatta.

4. A hazai joggyakorlat kritikája
Az Eat. hatályon kívül helyezését követő polgári bírósági gyakorlat tehát továbbra is úgy tekinti, hogy az eIDAS rendelet 26. cikke szerinti, fokozott biztonságú elektronikus aláírásra vonatkozó követelmények képesek a Ptk. 6:7 § (3) bekezdése szerinti formai követelmények teljesítésére, ha elektronikus jognyilatkozata érvényessége a jogvita tárgya. Ettől eltér a munkaügyi joggyakorlat, amely lazább feltételek alapján kezeli a Mt. 22. § (2) bekezdés a) pontja szerinti írásbeliségi feltételket. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény (Hpt.) 2019. március 31-i módosítása pedig megszüntette a korábbi, alternatív írásbeliségi lehetőségeket (azonosított elektronikus út használata) és a fokozott biztonsági elektronikus aláírás alkalmazhatóságát.

Amennyiben az eIDAS rendelet 26. cikke szerinti fokozott biztonságú elektronikus aláírásra vonatkozó követelményeket összevetjük a Ptk. 6:7 § (3) bekezdése szerinti követelményekkel, egyetérthetünk abban, hogy a fokozott biztonságú aláírás mind a „hitelesség”, mind pedig a „valódiság” követelményét teljesíti, hiszen az ilyen aláírás mind a jognyilatkozatban foglalt tartalom változatlan visszaidézését, mind pedig a nyilatkozattevő személyének azonosíthatóságát megteremti.

Mégis létezik egy fontos különbség a fokozott biztonságú elektronikus aláírásra vonatkozó követelmények és a Ptk. 6:7 § (3) bekezdése szerinti feltételek között, mégpedig az, hogy a Ptk. értelmében a nyilatkozat megtétele időpontjának azonosíthatóságára is szükség van, melyet a fokozott biztonságú aláírás eIDAS rendelet 26. cikke szerinti követelményei nem fednek le. Az eIDAS rendelet 3. cikk 33. pontja szerinti az időpont azonosítására ugyanis az „elektronikus időbélyegző” alkalmas. Az elektronikus időbélyegző olyan elektronikus adatokat jelent, amelyek más elektronikus adatokat egy adott időponthoz kötnek, amivel igazolják, hogy utóbbi adatok léteztek az adott időpontban. A „minősített elektronikus időbélyegző” ezen felül alkalmas a nyilatkozat megtétele időpontjának azonosítására, mivel annak a következő követelményeknek kell megfelelnie az eIDAS rendelet 42. cikke értelmében: a) az adatokat oly módon kell a dátumhoz és az időponthoz kapcsolnia, hogy az ésszerű mértékben kizárja az adatok észrevétlen megváltoztatásának lehetőségét; b) az egyezményes koordinált világidőhöz kötött pontos időforráson kell alapulnia; és c) a minősített bizalmi szolgáltató fokozott biztonságú elektronikus aláírásával vagy fokozott biztonságú elektronikus bélyegzőjével, vagy más egyenértékű módszerrel kell ellenjegyezni. Az eIDAS rendelet 41. cikk (1) bekezdése szerint az elektronikus időbélyegző joghatása és bírósági eljárásokban bizonyítékként való elfogadhatósága nem tagadható meg kizárólag amiatt, hogy az elektronikus formátumú, illetve nem felel meg a minősített elektronikus időbélyegzőkre vonatkozó követelményeknek. A gyakorlatban az eIDAS rendelkezéseivel összefüggésben kialakított biometrikus aláírások is terjednek (pl. aláírópadon, saját kezű aláírás alkalmazása).

5. Jogalkotási javaslatok
Állami oldalról jelentős előre lépésnek tekinthető az e-személyi bevezetése Magyarországon, amellyel 10 000 EUR tranzakciós szintig az állampolgár bármely jogügyletét elektronikusan aláírhatja, illetve a Központi Azonosítási Ügynökön keresztül is használható Azonosításra Visszavezetett Dokumentumhitelesítés (AVDH) szolgáltatás nyújtása. Azonban a hatályos magyar szabályozás szerint egy szervezet nem tudja megkerülni a Ptk. 6:7 § (3) bekezdése szerinti feltételeket, ami nem csupán a rögzítettséget, hanem a „hitelesség” és a „valódiság” követelményét támasztja az elektronikus nyilatkozatok érvényességi feltételeként. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy hazai szervezet akkor jár el prudens módon az írásbeliségi követelmény teljesítése érdekében, ha
• minősített elektronikus aláírást vagy
• fokozott biztonságú elektronikus aláírást és (minősített) időbélyeget alkalmaz (pl. biometrikus aláírás keretében is); vagy
• megmarad a kézi aláírási jognyilatkozati formánál.

Kérdésként merül tehát fel, hogy szükség van-e az írásbeliség ilyen szigorú hazai szabályozására, mivel nem látszik érvényesülni a jogalkotó azon szándéka, hogy az írásbeliségi követelmény teljesülését ténylegesen technológiailag semlegesen szükséges értelmezni, oly módon, hogy az alkalmazott technológiai korlátok között esetileg kerüljön megvizsgálásra, az adott közlési forma az adott körülmények között megfelelt-e a „valódiság” és „hamisítatlanság” feltételeinek.

A magyar jogalkotónak tehát alaposan, feltehetően deregulálnia vagy puhítania lenne szükséges a Ptk. 6:7 § (3) bekezdése szerinti feltételeket, mivel az írásbeliségi követelménnyel kapcsolatos szigorú formalista szemlélet és az annak alapján kialakult joggyakorlat nem kedvez a hazai állami és gazdasági élet szereplői digitalizációs törekvéseinek és indokolt lenne ezért annak elismerése, hogy az írásbeliségi formát önmagában a rögzítettség, visszaidézhetőség követelménye teljesíti.

Ezen túlmenően pedig, ha valóban különös garanciák szükségesek egy adott jognyilatkozathoz, akkor célszerű bizonyító erővel rendelkező okirati formát előírni a meghatározott esetekre. Javasolt továbbá az e-személyi, illetve az AVDH szolgáltatás elfogadottságát és használatát tovább népszerűsíteni, növelni, mivel ezek olyan, az igénybe vevők számára olcsó megoldások, amelyek lehetővé teszik az írásbeli elektronikus jognyilatkozatok megtételét, mind a gazdasági életben, mind az állami, önkormányzati szervek előtt.